A betegségek általában még idejében „jeleznek”. Vannak olyan ismertető jelek, melyekből arra következtethetünk, hogy valamilyen probléma van szervezetünkben. Figyeljünk oda az intő jelekre!
Kategória: VITALITÁS EGÉSZSÉG
A kaukázusi medvetalp méreganyagai komoly hólyagos gyulladást és fájdalmas égési sérülést idézhetnek elő, ami maradandó hegesedéssel gyógyul – hívja fel a figyelmet Dr. Béni Szabolcs gyógyszerész, a Farmakognóziai Intézet igazgatója. Mivel ez az egyetlen olyan lágyszárú növény Magyarországon, ami még az embernél is magasabb, sőt akár négy-öt méteresre is megnőhet, gyakori, hogy a turisták mellé állva fényképezik egymást, a gyerekek pedig letörik és játszanak vele. Ennek azonban súlyos következményei lehetnek.
Kategória: VITALITÁS EGÉSZSÉG
2014. június 26., csütörtök 19:05

Bőrbetegségek

A bőrbetegségeknek csak kisebb része fertőző szemben azzal az elterjedt hiedelemmel, miszerint legtöbb bőrbetegség ragályos és a legkisebb érintkezésre is átterjedhet más személyre a betegség. Sőt, a fertőző bőrbetegségek sem mind ragályosak. Vannak olyan bőrbetegségek, amelyek csak bizonyos életkor felett támadják meg a bőrt, vannak olyanok, amely kórokozói a bőr egyéni hajlama alapján telepednek meg a bőrön, illetve van olyan, amelyet mikroszkopikus élőlények okoznak, mégsem terjed át közvetlenül egyik emberről a másikra. Ilyen pl. az örvsömör.
Kategória: VITALITÁS EGÉSZSÉG
A téli időszak a te bőrödet is kikészítette? Nem vagy egyedül: a kevesebb napfény, a fagy, a szél és a vitaminhiányos táplálkozás sokunk arcán nyomot hagyott. Itt a legfőbb ideje, hogy rendbe tegyük és felkészítsük tavaszra.
Kategória: VITALITÁS EGÉSZSÉG
2013. március 12., kedd 16:02

Látogatás a szoláriumban

Úgy néz ki, nem akar még tavaszodni, és egy látogatás a szoláriumban a hideg hónapokban valóságos jótétemény tud lenni, de előtte részletesen tájékozódjunk.
Kategória: VITALITÁS EGÉSZSÉG
2013. január 24., csütörtök 09:31

Természetes bőrápolás

A bőr az ember legnagyobb szerve. Körülveszi az egész testünket, és sokoldalú funkciói vannak: védelem a káros környezeti hatások, a túl sok hő vagy hideg és a kártékony betolakodók ellen.
Kategória: VITALITÁS EGÉSZSÉG

KÖVESS MINKET!

 
 

Follow Me on Pinterest

TÁMOGASD MUNKÁNKAT

-H I R D E T É S-

EZT IS AJÁNLJUK

KÖVESS MINKET ITT IS

 
 

BELÉPÉS

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned, vagy regisztrálj!

Celsus az egészségért

KERESS OLCSÓ SZÁLLÁST