RENDEZVÉNYEK
A tél idén korán érkezik, Európa egyes pontjain már leesett az első hó, ezért a Goodyear a tél szépségét a közösségi médián keresztül és a valódi életben is ünnepli. A fogyasztók a közösségi médián keresztül feltölthetik a kedvenc téli helyszíneikről készített fényképeiket és videóikat a világ bármely pontjáról az ún. „My Winter Feel Good Place” platformra, és téli nyereményeket nyerhetnek a Goodyeartól. A platform automatikusan összegyűjti az összes képet, és elhelyezi őket egy digitálisan készített térképen, így láthatóvá válik, hogy az emberek hol érzik jól magukat télen világszerte.
Kategória: AUTO
Az AutoBild szaklap négyévszakos abroncstesztjén új abroncs verte kenterbe a mezőnyt, és ugyanez az abroncs végzett első helyen a nedves, havas és jeges úton tapasztalt fékhatás kategóriában is a független TÜV teszte
Kategória: AUTO
2015. október 08., csütörtök 19:25

A MAN és a Goodyear bővítik együttműködésüket

A Goodyear lett a MAN járművezető-képzési programjának kizárólagos tehergépkocsi-abroncs beszállítója

Budapest, 2015. október 8. – Európa-szerte a Goodyear lett a MAN kizárólagos abroncsbeszállító partnere a MAN ProfiDrive® járművezető-képzési kezdeményezése kapcsán.

Kategória: AUTO
2015. szeptember 24., csütörtök 19:06

A Goodyear és Rainer Zietlow világrekordot döntöttek!

Rainer Zietlow kevesebb mint 10 nap [9 nap, 4 óra és 8 perc] alatt vezette végig a Cape-to-Cape 2.0 utat, több mint 19.000 kilométert leküzdve egyetlen Goodyear Wrangler abroncsgarnitúrán
Kategória: AUTO
A különböző pozíciókban az abroncs aktívan felfújja, illetve leereszti magát, sokoldalúságot és optimális teljesítményt biztosítva
Kategória: AUTO

Ez a futurisztikus koncepció-abroncs forradalmasíthatja az iparágat


Genf, Svájc, 2015. március 3. – A Goodyear az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon bemutatja legújabb gumiabroncs-koncepcióját – egy futurisztikus abroncsot, amely saját maga képes villamos energiát termelni. Ez a gumiabroncs, amely a Goodyear Innovációs Központja tervezőinek agyszüleménye, és fejlesztési azonosító kódja alapján az egyszerű „BH03” elnevezést kapta, képes a keletkező nyomást és hőt villamos energiává alakítani. Ahogyan a globális piacon növekszik az elektromos autók iránti kereslet, az ilyen jellegű innovációk várhatóan szerepet fognak játszani a mobilitás jövőjével kapcsolatban zajló tárgyalásokon. Az abroncs tisztán koncepciós fejlesztés, azért tervezték, hogy a társaság innovációs gondolkodási folyamatának része legyen. A vállalat egyelőre nem tervezi, hogy a gumiabroncsot piacra dobja.
Kategória: AUTO
Genf, Svájc, 2015. március 3. – A Goodyear a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatta be új EfficientGrip Performance abroncsát, mely a legjobb uniós besorolást jelző „AA” címkével rendelkezik és amelyet az idén korábban már nyolc méretben piacra dobott. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Goodyear a legtöbb „AA” uniós címkével ellátott abroncsméretet kínálja jelenleg a piacon. A nyolc új, „AA” besorolású méret kiegészíti a Goodyearnek a piacon már elérhető „BA” minősítésű abroncskínálatát. Az EfficientGrip Performance termékcsaládban szereplő méretek közül 53 rendelkezik „BA” besorolással .
Kategória: AUTO

Az Ivalo melletti, Arctic Center nevű tesztpályával bővülnek a téli abroncs tesztelési lehetőségek


Budapest, 2014. december 9. - A Goodyear Dunlop bejelentette az új téli abroncsokat tesztelő létesítménye, az Arctic Center megnyitását a finnországi Ivalóban. Az új létesítmény az Északi-sarkkörtől 300 km-re északra, Finnország északkeleti részén, Ivalo közelében található. A pálya Európa egyik vezető téli abroncsokat tesztelő központja, és a mai naptól a Goodyear Dunlop kizárólagos használatába került. A központ egy völgyben helyezkedik el, ami olyan mikroklímát biztosít, amely különösképpen alkalmas a téli abroncsok tesztelésére havas és jeges körülmények között novembertől április elejéig.
Kategória: AUTO
Budapest, 2014. november 19. – A Goodyear UG9 abroncsa nyerte az immár hagyományos keretek között, a Hungaroringen található tanpályán szervezett, harmadik magyar Téligumi-tesztet. A vizsgálat célja, hogy az autósok hazai környezetben mért eredmények alapján tudják összehasonlítani az idei legnépszerűbb abroncstípusokat. A nonstopgumi.hu és Magyarország piacvezető járműhirdetési szolgáltatása, a 15 éve alapított Használtautó.hu által szervezett esemény – amely idén is egyedülálló az országban – 15 szettet vizsgált, köztük két négyévszakos, és egy nyári garnitúra is szerepelt a teljes körű összehasonlíthatóság érdekében.
Kategória: AUTO
Budapest, 2014. november 3. – „Csúszkálni a jégen vidám dolog, kivéve a volán mögött” Ezzel a szlogennel készített a jégen viccesen csúszkáló állatok és emberek hatalmas eséseit bemutató reklámfilmet a Goodyear, mellyel arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy idejében váltsanak téligumira a gépkocsivezetők. Ideje időpontot kérni a gumiszervizekben, hogy elkerüljék a sorban állást, ugyanis mostanában már gyakran esik a kritikus 7 Celsius fok alá a hőmérséklet, amikor tanácsos lecserélni a nyári gumikat. Ennek azonban még mindig rengeteg tévhit áll az útjába.
Kategória: AUTO
1 / 2 oldal

KÖVESS MINKET!

 
 

Follow Me on Pinterest

TÁMOGASD MUNKÁNKAT

-H I R D E T É S-

EZT IS AJÁNLJUK

KÖVESS MINKET ITT IS

 
 

BELÉPÉS

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned, vagy regisztrálj!

KERESS OLCSÓ SZÁLLÁST