Értékelés:
(0 szavazat)
Egy új technológiát használva a napelem az emberi szem számára teljesen átlátszó, így akár ablakként is felszerelhető lesz.
Értékelés:
(0 szavazat)
    Budapest, 2014. augusztus 19., kedd (MTI) - Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.
Értékelés:
(0 szavazat)
    Varsó, 2014. augusztus 19., kedd (MTI) – Lengyel kutatóműholdat állított földkörüli pályára a Brite nemzetközi űrkutatási program keretében egy kínai hordozórakéta - jelentette kedden a lengyel rádió.
2014. augusztus 19., kedd 18:20

Allergiásoknak nyílik kávézó Bécsben

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)
 Bécs, 2014. augusztus 19., kedd (MTI) – AllergikerCafé néven megnyílik pénteken Bécs kifejezetten allergiások számára alapított első kávézója.
Értékelés:
(0 szavazat)
Egy allergiás kislány életveszélyes állapotba került a Ryanair gépének fedélzetén, mikor egy utastársa a tiltás ellenére felbontott egy csomag mogyorót.
2014. augusztus 14., csütörtök 18:58

Landolás közben levált egy pilóta műkarja

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)
   Belfast, 2014. augusztus 14., csütörtök (MTI) - Landolás közben levált a műkarja egy utasszállító repülőgép pilótájának, aki így rövid időre elveszítette uralmát a gép felett.
Értékelés:
(0 szavazat)
   Budapest, 2014. július 18., péntek (MTI) - Közösségi tér, interaktív múzeum válhat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett működő Aeroparkból, ahova minden héten érdemes lesz visszatérni - mondta Samu Ádám, az Aeropark üzemeltetője, a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (LKK) szóvivője az MTI-nek adott interjúban.
Értékelés:
(0 szavazat)
Sam Van Aken eredetileg szobrászként ismert, azonban hosszú évek elszánt munkájával létrehozott egy olyan fát amin nem kevesebb, mint negyven különböző gyümölcs terem.
Értékelés:
(0 szavazat)
    Edinburgh, 2014. július 28., hétfő (MTI) - A tengerszint emelkedése, a tűzhányók háborgása és több más tényező miatt legsebezhetőbb időszakukat élték a dinoszauruszok, amikor 66 millió évvel ezelőtt aszteroida ütközött a Földnek és ez a kihalásukhoz vezetett - állapította meg egy nemzetközi kutatás.
Értékelés:
(0 szavazat)
    Tomajmonostora, 2014. július 17., csütörtök (MTI) - Egy levelekkel, üzenetekkel teli kis üveget találtak a kivitelezők a napokban a katolikus templom felújítása közben a torony keresztgömbjében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán. A 1939-ből származó feljegyzéseket maiakkal kiegészítve egy új időkapszulába zárva tették vissza csütörtökön eredeti helyükre a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű projekt gazdái.

KÖVESS MINKET!

 
 

Follow Me on Pinterest

TÁMOGASD MUNKÁNKAT

-H I R D E T É S-

EZT IS AJÁNLJUK

 
 

BELÉPÉS

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned, vagy regisztrálj!

KERESS OLCSÓ SZÁLLÁST