Már egy pár éve a magam útját járom és a saját vállalkozásomban dolgozok. Így nem kell megfelelnem semmilyen vezetőnek. És a legfontosabb, hogy magam osztom be az időmet. Az induláskor amikor elkezdtem a burkoló vállalkozásomat az ismeretségből nagyon sok munka jött be. Ennek nagyon örültem és szépen sikerült fejleszteni is a vállalkozást, így hamar tele lett mindig a naptár és egyre több mindent tudtam az ügyfeleknek megcsinálni.
Később a csapat is bővült, vettem fel kollégát, akivel már majd fele annyi idő alatt végezni tudtunk egy-egy munkával. Aztán a csapat ismét bővült és szépen lassan már 3 csapatban 3 fele dolgoztunk. Ez elég jelentős előrelépés volt, mert így már nem kellett a napi munkában mindig részt vennem. Persze voltak olyan megbízások, ahol nekem kellett ott lenni, de sokkal több időm jutott a többi feladatra. Ez így szépen alakult is, de ahogy a csapat nőtt egyre kevesebb lett nekünk az a munka, ami ajánlásból jött. Pontosabban a munka mindig ugyan annyi volt, de már sokan voltunk rá.
Ezért hosszas gondolkozás után csináltattam egy weboldalt, ahova felraktuk a referenciákat. A fene gondolta, hogy a weboldal készítés ennyire bonyolult, de ebben elsőre szerencsém volt, mert a PWK igen sokat segített. Sőt ajánlottak egy céget, ahol egyedi logós pólót is csináltattunk.
Visszatérve a weboldalra. Kezdetben hirdettük, majd már maguktól jöttek is rá szép számban az érdeklődők. Így ez a probléma egyszerűen és gyorsan oldódott meg. Kicsit talán azt bánom, hogy nem előbb kerestem meg őket, akkor még előrébb lenne mára már a weboldal és még többen látnák, hogyan is dolgozunk és keresnének meg minket.