Az egészségem védelmére

Az ember amikor még fiatal rengeteg dolgot készpénznek vesz és nem igazán figyel arra, hogy az egészségét megőrizze. Én sem tettem. Ez valahol azt gondolom, hogy egy természetes folyamat, vagy azért, mert a fiatalabb generáció magában hordozza ezt a tulajdonságot, vagy pedig azért, mert nem azt látják már eredendően a szülőktől sem, hogy ez fontos lenne, vagy értéket teremtene. Pedig bizony nagyon is azt teremt. A bőrünk, a csontozatunk, az izomzatunk, az izületeink állapota attól függ, hogy mi mennyire figyelünk oda magunkra, milyen tápanyagokat és vitaminokat veszünk magunkhoz, mennyire figyelünk oda a táplálkozásunkra és arra, hogy mit iszunk.

Persze legfőképp vizet kellene, ha lehet legalább két litert naponta, de azért ezt mondjuk egy gyereknek már nehéz megmagyarázni, amikor az óvodában és az iskolában mást lát. Szüksége van a gyümölcslevekre, és ebben is van már manapság választási lehetőségünk, hála a jó égnek. Én amikor terhes lettem megfogadtam, hogy nagyon oda fogok figyelni a táplálkozásomra, és ez nem korlátozódik csak a terhességem idejére, hanem bizony folyamatosan, a gyerek felnőtt koráig példát mutatok és jó dolgokra tanítom. Biztos voltam benne, hogy azért el fog csábulni dolgokra, amik nem egészséges, és ezzel azt gondolom nincs is semmi baj. Én is elcsábulok ha szórakozni megyünk vagy mondjuk moziba, de az esetek többi részében igyekszem nagyon odafigyelni.

Én most találtam egy tökéletes partnert ahhoz, hogy az italok nálunk finomak, mégis egészségesek legyenek, ha már a gyerekem igyekszik minden eszközzel megvétózni azt az elvemet, hogy sok gyümölcsre van szüksége, és nem nagyon eszi meg, akkor legalább az asztalra kerüljön finom gyümölcslé, ehhez pedig tökéletes társa a https://simigyumolcsle.hu/ oldal és termékei. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen tökéletes az egészségünk számára és rendkívül finom is.