Az ásványok különleges hatása

Én már gyerekkoromtól a természetet járom, mert a szüleim és a nagyszüleim is nagyon szerettek a természetben barangolni. Voltunk mi ezer meg egy helyen már gyerekként is. Voltunk túrázni, barlangászni, a cseppkőbarlangok világa volt mindig is a kedvencem. Már hat éves koromban azt kértem a szülinapomra ajándékként, hogy menjünk vissza abba a nagyon nagy barlangba, ahol jégcsapok lógnak az égből – ez volt Aggtelek és az ő kis cseppkőbarlang világa. Egyszóval nem egy kanapén ülő típus voltam már gyerekként sem, mondjuk esélyem se sok lett volna rá.

Már ebben az időszakban – természetesen a barlangászások során – megismerkedtem az ásványokkal és egyre többet tudtam meg róluk – vagy csak egyre többre emlékeztem, ezt nem tudom megmondani. Nyolc éves koromban már majdnem mindegyiket ismertem és fel is ismertem, ha megláttam. Tudtam az egyes típusok színét, mintázatát, különlegességeit, és később egyre többet tanítottak nekem a szüleim a hatásukról is. Meg is született a szerelem. Gyűjteni kezdtem őket minden formában és imádtam ezt a kis világot, amit teremtettek nekem.

Nem sokkal később azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hogy tudnám akár láthatatlan módon becsempészni ezeket a gyönyörűségeket és az ő jótékony hatásukat az emberek életébe. Rájöttem, hogy ékszereket kell belőlük készíteni. Hiszen melyik nő ne szeretné az ékszereket, ha csillog és szép színes, és melyik férfi ne örülne egy igazán férfias, egyedi ásvány ékszernek, természetesen a megfelelő kiegészítőkkel feldobva és egyedivé varázsolva.

Ma már annyira sikeresnek bizonyul ez a kis történet, hogy a weboldalamhoz szervezem éppen az ékszerfotózás megvalósítását, ami koránt sem könnyű mutatvány, mert ez a terület egy külön szakág a fotózáson belül, ahogy én látom, és nehéz jó szakembert találni a feladatra, de a fotodastudio tökéletes választásnak bizonyul. Hihetetlen gyönyörű és élettel teli, valósághű képeket készítenek ezekről az ékszerekről, hogy a vevők mindig biztosak lehessenek a rendelésükben. Imádok velük dolgozni és nagyon örülök, hogy megtaláltam őket.

Mi a jó döntés?

Gyerekeknél ma nagyon nehéz kérdés, hogy mennyire korán kapjanak mondjuk telefont, számító gépet vagy más elektronikai kütyüt, mert hát ugye nekik ez a világ már teljesen természetes és az életük része, ebbe nőnek bele, és ha elvesszük tőlük a lehetőséget, akkor magát a világ egy részét próbáljuk távol tartani, ami egyrészt hosszú távon nem fog menni úgysem, másrészt minél jobban ismerik ezeket az eszközöket, annál több lehetőségük lesz a jövőben ezeknek a használatára vagy akár fejlesztésére, ha valaki olyan páláyra megy, viszont természetesen ezek elég nagy veszélyt is rejtenek magukban egy-egy rossz használat esetén. Nehéz kérdés ez nagyon és az ember néha tanácstalan tud lenni, de én mindig azt mondom, hogy a gyerekek személyisége és viselkedése is meghatározza azt, hogy mit engedhetünk meg nekik és mit nem.

A mi gyerekünk nagyon szófogadó és bizonyos dolgokkal talán néha túl óvatos is, éppen ezért mi négy évesen már adtunk a kezébe egy ipad készüléket, ahol angol nyelvű meséket és játékokat állítottunk be neki, de a továbbiakban minden kezelést ő végzett. Természetesen bizonyos dolgokat letiltottunk a használat terén, és mondjuk elengedhetetlen volt egy ipad tok, de ezentúl ő szabadon dolgozott a géppel, és azt kell hogy mondjam, hogy teljesen jól tettük, mert a gyerek szinte észrevétlen tanult angolul és észrevétlen tanulta meg az eszköz kezelését, ami biztos vagyok benne, hogy nagyon előnyére válik majd a jövőben. Gyereke válogatja tehát, mindenesetre az biztos, hogy az eszköz védelmét nekünk kell megoldani, mert ők még nagyon kicsik ahhoz, hogy valóban figyelni tudjanak arra, hogy ne sérüljön az eszköz.

A gyerek kívánsága

A mai fiatalok, halljuk sokszor a mondást, és általában nagyon sokszor negatív dologgal folytatódik, mint például lusták, szemtelenek, hisztisek, céltalanok, és még sorolhatnám a sort tovább. Én erről azt gondolom egyébként, hogy ez egyrészt nevelés kérdése, mert tegyük szívünkre a kezünket, mi azért nagyon sok esetben és sok helyzetben tényleg sokkal tisztelettudóbbak voltunk például az öregekkel, mint a mai korosztály, és hát egyéb esteket is mondhatnék, de azért számtalanszor túlzásba is esnek ezekkel a mondatokkal, hiszen mi is buliztunk, mi is aludunk egész délelőtt, ha úgy volt, mi is voltunk szertelenek és szerettük a csínytevéseket.

Az én fiam például most éli a lázadó korszakát, és igyekszünk azért teret is engedni ennek, mert tudjuk, hogy ki kell tisztuljon, de azért kereteket is szabunk, hogy azokat ne lépje túl. Volt egy kis gond a tanulmányi eredménnyel is, ezeket pedig motivációval igyekeztünk megoldani.

Hogy hogyan? A gyerek nem hülye, így nyíltan elmondtuk neki, hogy ha jó lesz az eredménye év végére, vagyis kijavítja amit eddig fél éven keresztül elrontott, akkor kérhet valamit, és meg is fogja kapni. A fiam pedig egy macbooktok képét rakta elénk, a macbooktok.hu oldalról. Őszinte leszek, én megadtam neki a bizalmat, és még aznap megrendeltem azt a színt és pontosan azt a típust, amit ő akkor szeretett volna, és az irodába kértem a szállítást, hogy ne lássa. Hiszen gondoltam, hogy azért a kínálat nem végtelen ideig tartja majd pont azt a darabot, amit ő kinézett magának, így még nagyobb volt az öröm, amikor a bizonyítvány jó lett, és elszontyolodott arccal közölte, hogy azt a tokot már nem lehet kapni, de majd néz másikat, én pedig elővettem neki azt, amit eleve kinézett még az alku megkötésekor. Láttam rajta, hogy mennyire értékeli, nem csak azt, hogy gondoltam erre, hanem azt is, hogy megelőlegeztem neki azt, hogy eléri amit kitűz céljának és nem adja fel. Így hát az első motivációs kívánsága valóra vált, mi pedig rájöttünk, hogy nála ez bizony működni fog.

A hónap kincse

Számomra nagyon fontos a telefonom a munkámhoz. Nem csak olyan szinten, hogy jól működjön, hanem hogy gyorsan és könnyen, egyszerűen tudjam kezelni. Tehát nem mondhatom, hogy igazán sűrűn cserélgetném, sőt, leginkább addig használom minden telefonom, amíg csak tehetem és csak a legvégső esetben cserélem le, akkor pedig a lehető legújabbra, hogy sokáig szolgálhassa megint a munkámat.

Ez legutóbb is így történt, nem is volt egészen addig gond semmivel, amíg rá nem jöttem, hogy ez az új telefon bizony még tokban is rettenetesen alkalmas arra, hogy kiessen a kezemből, cserélbe nagyon gyorsan és elég szépen törik a kijelzője. Sikerült ugyanis a garázsban, a kocsiból kiszállva leejtenem úgy, hogy pont egy elválasztó részre érkezzen és teljesen pókhálósra tört a kijelzője. Éppen egy ügyfélhez tartottam, hála a jó égnek, aznap az utolsóhoz, és így nem okozott akkora problémát, de azonnal eszebe jutott, hogy én bizony nem ismerek jó xiaomi szervízt közel s távol sem, mert sosem volt rá szükségem.

Az ügyfél viszont tudott akihez mentem, és azt mondta, kezességet vállal a csapat munkájáért. Fel is kerestem aztán a megbeszélés után rögtön a https://xiaomiszervizshop.hu/ oldalt, ahol én is azt láttam, fognak tudni segíteni nekem is. Nem is kellett bennük csalódnom. Mindazon túl, hogy minden szegletét ismerték a telefonomnak, nagyon gyorsan és szépen ki is cserélték a kijelzőt és még olyan tokot is ajánlottak, ami bár nem szünteti meg teljesen a problémát, de segíteni fog, hogy annyira könnyen azért ne csússzon ki a telefon a kezemből.

Nagyon elégedett voltam és írtam is egy üzenetet az ügyfelemnek, hogy nagyon köszönöm az ajánlást, tényleg szuper kis csapat, és a jövőben biztos hogy csak őket fogom keresni, ha bármi probléma adódna, mert nagyon gyorsak és profik mindamellett pedig még kedvesek is mindenkivel.

Hallottál már róluk?

Az egyik ismerősöm valamelyik nap beszélt egy honlapról, amin azt hirdették, hogy használta apple cuccokat vesznek meg, ha kell felújítják, ha netán hibásan működne valamely funkciója vagy gombja, esetleg a kijelzője lenne problémás, és tovább értékesítik olyan személyeknek, akik pont azt a terméket keresik. Én megmondom őszintén még sosem hallottam ilyenről. Mármint hogy így be lehet vinni és felvásárolják a régebbi apple termékeket.

Nekem is volt már olyanhoz szerencsém, aki beszámított, de ott bizony köteles volt az ember venni egy terméket, aminek az árából levonták a használt eszközt. És ott biztos lehetett benne mindenki, hogy nem volt a továbbértékesítés előtt se felújítás se semmi. Nem is voltak nekem ezek a helyek sosem szimpatikusak. Ez viszont nagyon felkeltette az érdeklődésemet, így gyorsan fel is látogattam a https://almabazar.hu/ oldalra, hogy jól megnézzem magamnak, valójában miről is van szó.

Tényleg ott áll feketén fehéren, hogy be lehet vinni a régebbi eszközöket, és segítenek újat keresni, ha van rá igény, de ha már megvan az új szerzemény, akkor is várnak bennünket szeretettel. Őszintén, hány olyan ember van, aki tényleg szerette a régi készülékét, nem tudta senkinek odaadni miután lecserélte, és ott porosodik a fiók mélyén, mert kidobni nem akarja, hiszen még tökéletesen működik, de eladni nem kívánja, mert sok macera.

Ez a lehetőség egyedülálló megoldást kínál ezeknek az embereknek azzal, hogy ha még bármilyen hiba is lenne a készüléken, beveszik megjavítják, és aztán tovább értékesítik olyan személynek, aki biztosan örömét leli majd benne. Szerintem ez egy fantasztikus dolog. Én nagyon megörültem a lehetőségnek és már másnap meg is kerestem őket a régi telefonommal, amelynek azóta már biztos vagyok benne, hogy találtak egy új gazdát, aki legalább annyira örül neki, mint én tettem régen, amikor először a kezembe vettem.

A kedvenc oldalam

Én nem vagyok az az internet világába merülő, mindent a weben beszerző emberfajta. Nem igazán szeretek netről venni semmit. Legalábbis nagyon kevés dolgot. Általában azokat, amelyeket már ismerek és tudom, hogy mire számíthatok a megvásárlásukkal. Vannak kedvenc termékeim és nagyrészt nem igen váltok. Szeretem a jól bevált dolgokat. Igyekszem őket meg is tartani az életembe, még a használt termékek terén is. A kozmetikumok világa pedig kifejezetten egy külön terület. Nehezen próbálok ki új dolgokat és nehezen is váltok. Éppen ezért például azokat a termékeket, amiket arcápoláshoz használok, vagy a kedvenc parfümöm teljesen kényelmes a netről beszerezni, mert nem váltogatom ezeket.

Ez mégsem olyan könnyű, legalábbis amíg meg nem találtam a https://pipereshop.hu/ oldalt nehézségekbe ütközött. Nem igazán van ugyanis olyan felület, ahol avon termékeket ilyen széles körben, nagy választékban és biztos minőségben rendelhetnék meg. Bizonyára mindenki számára ismerős a kis katalógus, amiből a rendelés viszont macerás és lassú. Ez az oldal minden igényemet kielégíti. Számos akció fellelhető rajta, és könnyen, gyorsan rendelhető meg bármi, ami épp kifogyóban van. Természetesen az újdonságokba is bekacsintgatok néha, de mivel én biztonsági típus vagyok, és szeretem a jól megszokott, bevált, dolgokat, csak nagyon ritkán. Viszont el kell, hogy mondjam, még sosem csalódtam egyik termékben sem. Mindig pontosan azt kaptam ezektől a rendelt avon termékektől, amit vártam és amit még régebben a katalógus lapozgatásával érhettem el.

Ma már ez a kedvenc oldalam. Szívesen barangolok rajta, hiszen a kiegészítőkből egy nőnek sosem elég, és a képeket teljesen tökéletesen mutatják az ember mire számíthat egy-egy táska vagy lánc, karkötő megrendelése esetén. Nincs kockázat. Ennek eredményeképp szinte minden hónapban rendelek magamnak a testápolási termékek mellé valami kiegészítőt is. Mindenkinek ismernie kellene azt a kis mesevilágot, amit ezzel az oldallal el tudunk érni. Biztos vagyok benne, hogy sok nő életét könnyíti meg egy ilyen lehetőség.

Szeretnél egy jó mobilt, jó áron? Mutatjuk!

Minden bizonnyal az ideális választás számodra a Xiaomi, mely napjaink legjobb ár – érték arányával rendelkező telefonja. Köztudott, és hazánkban is egyre jobban látható, hogy a kínai gyártók egyre nagyobb teret hódítanak termékeikkel. A kiváló és megbízható modelleknek köszönhető ez a trend, illetve az igencsak kedvező árcédulának. De a Xiaomishop oldalán történő vásárlás még a többi más oldalhoz képest is gyors és biztonságos.

A kínálat böngészése közben biztosan észrevetted, hogy az egyes webáruház között árban nagy differencia is lehet. Ez a beszerzésüktől függhet. S ha a felhasználó nem akar magának a későbbiekben galibát, akkor célszerű megbízható helyről rendelni, úgy mint a korábban linkelt áruházból.

Ekkor egészen biztosak lehetünk abban ,hogy jó áron, jó készülékhez jutunk, melynek adott esetben ha szükség van rá, akkor megbízható szerviz háttere is van. Sokan persze nem követik az innovációkat nap mint nap, ezért nincsenek képben azzal, hogy mi mivel tud többet. Ebből adódóan, ha nem tudjuk pontosan, hogy mire van szükségünk, vagy mi a legjobb számunkra ,akkor a korábban linkelt Guru GSM kollégái készségesen állnak a rendelkezésünkre.

A választékra nem lehet panasz és a shopban feltüntetett összes fontosabb információ mellett lehetőségünk van arra is, hogy az új mobilunkat a boltjukban vehessük át, ahol hasznos tippeket kaphatunk a kollégáktól. Ez már napjainkban a legtöbb webshop esetében egy elképzelhetetlen dolog, de igen nagy segítség lehet ha hosszas nézelődés után is bizonytalanok vagyunk.

Tökéletes ajándék, mely mindig visszatekint ránk

Nemrégiben volt a nagymamám 75. születésnapja. Nagyon közel áll hozzám, szeretem őt. Vele nőttem fel szinte. Az egész gyerekkorom meghatározó alakjaként nevezhetem meg, nagyban köszönhetem neki, hogy az az ember lettem, aki ma visszatekint rám a tükörből. Megtanított az emberi értékekre, a segítség fontosságára, a beszélgetés gyógyító erejére, az éneklés feltöltő hatására, megszerettette velem a művészetet. A művészetet, és elsősorban a festészetet. Festettünk mi mindent. Porcelánt, selymet, vásznat, üveget. Igazán kikapcsolt mikor közösen alkottunk valamit, és hamar rájöttem az élmény terápiás hatására. A főiskola és egyetem ideje alatt már távolabb, és egyedül, de rengetegszer ragadtam ecsetet, hogy a felgyülemlett stresszt és félelmeket el tudjam engedni, új lendületet kapjak, és folytatni tudjam a munkát ott, ahol abbahagytam, hátrahagyva minden megtörtént kudarc ízét.

A 75. születésnapjára szerettem volna számára valami igazán különleges dolgot adni, ami azért elég profi is, de mégis közös emléket ébreszt benne, akárhányszor csak rátekint, vagy előveszi, így jelezvén, hogy mi sosem válunk el egymástól, még ha néha sok-sok kilométer választ is el bennünket. Mindig egymás mellett vagyunk és segítjük, támogatjuk, szeretjük a másikat.

Gondolkodtam egy közös fotózáson. Azt gondoltam, hogy az egyedi, megismételhetetlen, profi, örök emlék és kis szerencsével, ha jó fotóst választunk, örök élmény is marad.

Ezzel kapcsolatos keresgélésem közepette az egyik oldalon rátaláltam egy vászonképeket felsorakoztató oldalra. Nem is volt kérdés számomra tovább, hogy a tökéletes ajándék a nagymamám számára nem más, mint egy vászonkép. Egy kép az első általunk festett közös képről, ami nem volt más, mint a Balaton, mégpedig Tihany. Gyorsan rendeltem tehát, és nem volt más hátra, mint átvenni az ajándékba szánt képet. A vásárlás igen könnyű és gördülékeny volt, és nem mellesleg a kép gyönyörű. Kivitelezésében is maximálisan minőségi. A nagymamám meghatódottságától szinte megszólalni is alig tudott. Könnyes szemmel rám tekintett, és csak annyit tudott, mondani: hát emlékszel, Tihany! Akkor már tudtam, az ajándék tökéletes választásnak bizonyult.

Különleges minőség, könnyű elérhetőség

Nemrégiben hatalmas öröm érte családunkat, megszületett első gyermekünk, Zétény. Elmondhatatlan öröm és boldogság lengte körül a család mindennapjait, egész egy hónapon át. Zétény nagyon jó baba volt, majd hogy idillinek mondható volt az első egy hónapunk. Később azonban jött a feketeleves. A fiam kis pihe puha bőre elkezdett kipirosodni. Látszólag nem volt számára fájdalmas, láza sem volt, de nyilván első gyermekként jól ránk ijesztett. Azonnal felkerestük a gyerekorvost, aki megnyugtatott minket, hogy bármelyik gyerekkel előfordulhat, váltsunk pelenkát. Ezt meg is tettük, de a pirosodás csak egyre terjedt. Testének egyre nagyobb részén jelentek meg az apró pici piros foltok. Vissza mentünk hát a gyermekorvoshoz, aki ekkor már a tejre gyanakodott. Kezdjünk el tápszerezni. Én ettől nagyon megrémültem. Nem akartam a gyerekemtől megvonni a mindent jelentő anyatejet. Elkezdtem tehát kutakodni. Más anyukáknál, csoportokban. Mitől jöhetnek elő ilyen tünetek, mit tudnánk tenni, hogy a lehető legjobb módon tudjunk segíteni gyermekünknek.

Megtaláltuk a borangyal.hu oldalt, ahol a szépségápolási cikkek mellett babatermékek is megvásárolhatók. Nagyon megtetszettek a babáknak szánt érzékeny bőrre való termékek. Ki is választottam a kifejezetten érzékeny babáknak szánt fürdetőt, kosárba tettem és megrendeltem. Nagyon gyorsan kézhez is kaptuk a megrendelet terméket. A fürdetés után persze csodát vártunk, amire azért még várni kellett. A termék kellemes illata és állaga azonban nagyon tetszett Zéténynek is és nekünk is. Megnyugtatta és könnyebben is álomba szenderült. A foltok terjedése pedig megállt. Ebben biztosak voltunk. Két – három nap elteltével azt vettük észre, hogy a kipirosodás egyre halványabban jelentkezik a kis testén. Kis idő múltával pedig teljesen el is múlt.

Elmondhatatlan örömöt éreztem, és úgy gondoltam, ezt megosztom a gyermekorvossal is. Hát elmondhatatlan csalódás ért. Egyáltalán nem örült, hogy ennyire egyszerű megoldással sikerült megoldani a problémánkat. Közölte, hogy ha a tej volt a gond, akkor úgyis vissza fog jönni a probléma. Rájöttem, hogy felülbíráltam a diagnózisát és javaslatát, ez természetesen nem tetszett neki, de nem foglalkoztam vele. Számomra a lényeg, hogy a gyermekem jól van, azóta is ezt a fürdetőt használjuk és bárkinek ajánlom nyugodt szívvel és szeretettel nem csak ezt, az oldal bármely termékét.

Teljeskörű szolgáltatás tűzvédelem területén

Jó pár éves tapasztalattal a munka- és tűzvédelem területén közel két éve úgy döntöttem, szeretnék önálló, saját irányítás alatt álló céget alapítani, amely folyamatosan fejlődik a tűz- és munkavédelem és az azzal kapcsolatos szolgáltatások nyújtásának területén.

Büszkeséggel tölt el, hogy a cég megalapítását követően rövid idő alatt jelentős sikereket értünk el.  Ez talán nem csupán a kiemelkedő szakmai tapasztalatnak és több éves ügyfélkiszolgálásban eltöltött szakmai múltnak köszönhető, hiszen cégem küldetése egy kifejezetten minőségi és ügyfélorientált kommunikációs rendszerrel ellátott, minden részfeladat megoldására kiterjedő, magas szintű szolgáltatás nyújtása. Legfőbb célom egy olyan szolgáltatás nyújtása a tűz és munkavédelem területén, amely nem csupán profi szinten képes az egyes feladatok ellátására, hanem mindeközben minimálisra csökkenti a megbízó ügyfelek energia – és időráfordítás szükségességét a folyamatok elvégzése alatt.

Egy gazdálkodó szervezet számára a tűz- és munkavédelmi kötelezettségek felesleges teherként jelentkeznek a működés során, nem is csoda, hiszen jogszabályi hivatkozások tömkelege, szakértői szervezetek ismerete, részfeladatok ellátáshoz kapcsolódó határidők sokasága tarkítja mindkét témakör feladatait. A teljesség igénye nélkül néhány példát említve, tudniuk kell, hogy mely esetben kötelesek egyáltalán tűzvédelmi szabályzat elkészítésére, milyen pontos tartalmi elemekkel, milyen kapcsolódó kiegészítő feladatokkal, illetve mikor kell ezeket felülvizsgálni és mely hatóságok engedélyei szükségesek ezen dokumentumok jogszerűségének biztosításához. Hasonló bonyolultságú, talán még részletesebb alapvető tudástár szükséges a munkavédelem területén jelentkező kötelezettségek elvégzéséhez is.

Mindezen feladatok feltárásában, részletes terv – és szabályzat elkészítésében, riadó gyakorlat megszervezésében, engedélyeztetési eljárásokban, hatósági ellenőrzések képviseletében, az alkalmazott készülékek és szükséges dokumentáció felülvizsgálatában, oktatások megszervezésében és lebonyolításában – akár online e-learning használatán keresztül – szakember biztosításával, teljeskörű segítséget nyújtunk a vállalatok számára.

Sok esetben törvényi előírás szerint kötelező szakembert alkalmazni a tűz- és munkavédelem területén. Szolgáltatásunk részeként, a velünk kötött átalánydíjas szerződés vállalási részeként, az általunk biztosított szakember segítségével biztosított a jogszabályi előírásoknak való megfelelés, munkavállaló foglalkoztatása nélkül. Vegye fel velünk a kapcsolatot és a https://tsrsafety.hu elvégez minden feladatot a tűz- és munkavédelem területén.