Nemrégiben volt a nagymamám 75. születésnapja. Nagyon közel áll hozzám, szeretem őt. Vele nőttem fel szinte. Az egész gyerekkorom meghatározó alakjaként nevezhetem meg, nagyban köszönhetem neki, hogy az az ember lettem, aki ma visszatekint rám a tükörből. Megtanított az emberi értékekre, a segítség fontosságára, a beszélgetés gyógyító erejére, az éneklés feltöltő hatására, megszerettette velem a művészetet. A művészetet, és elsősorban a festészetet. Festettünk mi mindent. Porcelánt, selymet, vásznat, üveget. Igazán kikapcsolt mikor közösen alkottunk valamit, és hamar rájöttem az élmény terápiás hatására. A főiskola és egyetem ideje alatt már távolabb, és egyedül, de rengetegszer ragadtam ecsetet, hogy a felgyülemlett stresszt és félelmeket el tudjam engedni, új lendületet kapjak, és folytatni tudjam a munkát ott, ahol abbahagytam, hátrahagyva minden megtörtént kudarc ízét.
A 75. születésnapjára szerettem volna számára valami igazán különleges dolgot adni, ami azért elég profi is, de mégis közös emléket ébreszt benne, akárhányszor csak rátekint, vagy előveszi, így jelezvén, hogy mi sosem válunk el egymástól, még ha néha sok-sok kilométer választ is el bennünket. Mindig egymás mellett vagyunk és segítjük, támogatjuk, szeretjük a másikat.
Gondolkodtam egy közös fotózáson. Azt gondoltam, hogy az egyedi, megismételhetetlen, profi, örök emlék és kis szerencsével, ha jó fotóst választunk, örök élmény is marad.
Ezzel kapcsolatos keresgélésem közepette az egyik oldalon rátaláltam egy vászonképeket felsorakoztató oldalra. Nem is volt kérdés számomra tovább, hogy a tökéletes ajándék a nagymamám számára nem más, mint egy vászonkép. Egy kép az első általunk festett közös képről, ami nem volt más, mint a Balaton, mégpedig Tihany. Gyorsan rendeltem tehát, és nem volt más hátra, mint átvenni az ajándékba szánt képet. A vásárlás igen könnyű és gördülékeny volt, és nem mellesleg a kép gyönyörű. Kivitelezésében is maximálisan minőségi. A nagymamám meghatódottságától szinte megszólalni is alig tudott. Könnyes szemmel rám tekintett, és csak annyit tudott, mondani: hát emlékszel, Tihany! Akkor már tudtam, az ajándék tökéletes választásnak bizonyult.