A gyerekek bármennyire is fel vagyunk készülve az érkezésükre, mindig nagyon nagy felfordulást képesek hozni, hiszen nem alszanak jól, hasfájósok, aztán jön a foguk, később elindulnak és óvnunk kell őket a nagyobb esésektől, aztán óvodába mennek. Ekkor pedig azt gondolnánk, hogy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb időszak következik, de hát itt fejlődik ki a gyerek öntudata, a vágyai, és az, hogy nyilván minél jobban hasonlítani akar a szülőkre, a kislányunk történetesen természetesen rám. Minden olyan dolgot szeretne csinálni, amit tőlem lát, ezért minden mozdulatomra nagyon kell figyelnem. Még arra is, hogy a tollat hogy kapcsolom ki, a számba ne vegyem még véletlen se, és a filctoll tetejét sem vehetem le a számmal, ahogyan eddig mindig, hiszen azonnal úgy kezdi el csinálni ő is.
A legújabb vágya pedig, hogy ő ugyanolyan okosórát akar, mint ami nekem van. Nyilván nem vehetek – és nem is tenném – egy háromévesnek egy apple terméket a karjára, de már annyira szépen kéri, és látom, hogy annyira vágyik rá, hogy a férjem valamelyik nap haza jött és megmutatta nekem a http://www.grandstores.hu/ oldalon az egyik okosórát, ami nagyon hasonlít az enyémre, és felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha kapna tőlünk egy ilyet, amit csak otthon hordhatna, vagy hétvégén, ha megyünk valahova. Nem tudtam nemet mondani. Megrendeltük, és a gyerek annyira örült neki, csillogó szemmel bontotta ki a kis ajándékot és madarat lehetett volna fogatni vele. Mindent megért az, hogy ezeket a pillanatokat láthattuk. Eszünkbe is juttatta, hogy néha hajlamosak vagyunk csak a nehézségeket nézni a gyerekneveléssel kapcsolatosan is, mert valahogy természetessé válik, hogy a boldog pillanatok vannak. Megragadtuk tehát ezt a csodás pillanatot, és meg is állapítottuk, hogy életünk legjobb döntése volt ezt megrendelni neki, hogy valóra váljon a kívánsága.