Egészséges és finom egyben

Egy ideje én is azon kaptam magam, mint gondolom sokan mások rajtam kívül, hogy ahogyan egyre közeledtem az anyaság felé, és a gyerekvállalás egyre jobban nyomta a vállam, fontosabb és fontosabb lett a saját egészségem. Persze nem szerettem volna belecsúszni abba a hibába, mint azt gondolom sokan mások, hogy egyoldalú és túlszabályozott legyen az étkezésem, mert azt gondolom, hogy jókat enni az egyik legjobb dolog a világon, én inkább egy pici reformálással egybekötve azon kezdtem el dolgozni, hogy azok az ételek és alapanyagok amik az asztalra kerülnek megbízhatók, egészségesek és tökéletesek legyenek. Persze ez egyöntetűen vonatkozik a pékárura, a kenyérre például, ami ma már a mi asztalunkon csak kovászos lehet, a zöldségekre, melyek őstermelőktől származnak és még sorolhatnám azt a rengeteg apróságot, ami alapvetően meghatározza azt, hogy egy vacsora vagy ebéd egészséges lesz, vagy sem.

Azt is elkezdtem bevonni a mindennapjainkba, hogy legalább egyszer egy héten, ha máskor nincs is rá idő, csak hétvégén, mindenképpen legyen legalább egy hal étel vagy valamilyen tengeri herkentyű, mert egyrészt szeretjük is az ízét a férjemmel, másrészt pedig nagyon egészségesnek tartom. Persze az örök kedvenc nagyon gyorsan a garnéla lett, hiszen számtalan formában el lehet készíteni, nagyon egészséges és kifejezetten finom, ami a férjem számára is tökéletes választás, bár ő szinte minden tengeri alapanyag tekintetében lelkes és szereti is szinte az összes tengeri hal és rák formáját.

Én ma már csak az oceanfood.hu oldalról rendelek, mert sok próbálkozás után azt tudom mondani, hogy ők mindig iszonyat gyorsan kiszállítják a rendelt alapanyagot, legyen szó akár tintahal, akár garnéla vagy királyrák rendeléséről, de egyre gyakoribb a családi asztalon a tintahal is, amit már négy formában is el tudok készíteni, könnyedén és egyszerűen, a férjem pedig imádja mind a négyet. Én inkább maradok a garnéla fogyasztásánál, azt azonban mindennél jobban szeretem, így én is megtaláltam a rák azon formáját ami finom és még egészséges is. Főleg hogy frissen rendelve, saját magam által elkészítve kerül az asztalra. Ez is mutatja, hogy ma már számtalan lehetőség rendelkezésre áll, csupán meg kell ezeket találni és ki kell használni, hogy egyre egészségesebbek és fittebbek lehessünk apró, nem drasztikus lépések által.