Az ember lánya már nagyon régóta reménykedik benne. Mindig keressük az igazit, a megfelelőt, a tökéletest. Elképzeljük, hogy milyen lesz, amikor megkéri a kezünket, amikor lesz a jegyesfotózás, aztán az esküvő, majd amikor jönnek a trónörökösök.
Mindenkinek általában határozott elképzelése van erről. Habos-babos tütü, vagy egyszerű, letisztult vanília színű ruha? Mindenkinek más. Azonban mindenki egyetért abban, hogy ez az időszak egyedülállóan izgalmas és felejthetetlen. A helyszín kiválasztása, a fodrász, a sminkes, a műkörmös, a dekoratőr, rendkívüli izgalom ez egy nőnek. Ilyenkor szinte még az utcán járva is kiabálnánk az örömtől, boldogságtól és izgatottságtól, hogy férjhez megyünk.
A fiatalok egyre később köteleződnek el, és sokan – különböző okokból – egyáltalán nem is kötnek házasságot. Mindez nagyrészt amiatt van, hogy a fiatalok számára gyakran negatív minta a szülők rossz házassága vagy netán válása. A házasság ellen szóló, sokat ismételgetet mondatok dacára, mégis mi értelme van az elköteleződésnek? A házasságkötés nem azt jelenti, hogy a jegyespár szerelme végérvényesen érett és lezárt folyamat, amelyet pusztán hivatalossá tesznek az esküvővel, amikor hűséget fogadnak egymásnak, sokkal inkább arról van szó, hogy a pár készen áll az elköteleződésre, össze akarják kötni az életüket és vállalják egymást jóban-rosszban, egészségben-betegségben, tehát képesek és akarnak tovább fejlődni a kapcsolatban, csak papírral, hivatalosan.