Miért kell a jó weboldal?

Már egy pár éve a magam útját járom és a saját vállalkozásomban dolgozok. Így nem kell megfelelnem semmilyen vezetőnek. És a legfontosabb, hogy magam osztom be az időmet. Az induláskor amikor elkezdtem a burkoló vállalkozásomat az ismeretségből nagyon sok munka jött be. Ennek nagyon örültem és szépen sikerült fejleszteni is a vállalkozást, így hamar tele lett mindig a naptár és egyre több mindent tudtam az ügyfeleknek megcsinálni.

Később a csapat is bővült, vettem fel kollégát, akivel már majd fele annyi idő alatt végezni tudtunk egy-egy munkával. Aztán a csapat ismét bővült és szépen lassan már 3 csapatban 3 fele dolgoztunk. Ez elég jelentős előrelépés volt, mert így már nem kellett a napi munkában mindig részt vennem. Persze voltak olyan megbízások, ahol nekem kellett ott lenni, de sokkal több időm jutott a többi feladatra. Ez így szépen alakult is, de ahogy a csapat nőtt egyre kevesebb lett nekünk az a munka, ami ajánlásból jött. Pontosabban a munka mindig ugyan annyi volt, de már sokan voltunk rá.

Ezért hosszas gondolkozás után csináltattam egy weboldalt, ahova felraktuk a referenciákat. A fene gondolta, hogy a weboldal készítés ennyire bonyolult, de ebben elsőre szerencsém volt, mert a PWK igen sokat segített. Sőt ajánlottak egy céget, ahol egyedi logós pólót is csináltattunk.

Visszatérve a weboldalra. Kezdetben hirdettük, majd már maguktól jöttek is rá szép számban az érdeklődők. Így ez a probléma egyszerűen és gyorsan oldódott meg. Kicsit talán azt bánom, hogy nem előbb kerestem meg őket, akkor még előrébb lenne mára már a weboldal és még többen látnák, hogyan is dolgozunk és keresnének meg minket.

Ha megbízható csapatot keresel

Az ember, ha van egy vállalkozása, akkor egyetlen dolog teljesen biztos, hosszú és feladatokkal, küzdelmekkel teli utat járt be, hogy sikerre vigye álmát, és ha sikerült már egy irodát vagy akár több helyiséget is kialakítania és működtetnie, akkor járulékos feladatok is társulnak hozzá, mint például a takarítás. Első gondolatra ez egy teljesen könnyű feladat, azonban ha jobban bele gondol az ember, akkor rögtön jönnek a kérdések, ki oldja meg a feladatot, milyen formában, mikor, milyen áron vagy költségen, és ami még talán ennél is sokkal fontosabb, az a valaki, akire rátestáljuk a feladatot mennyire megbízható.

Mert hogy ugye nyilván a kollégákat nem lehet munka közben zavarni, és egy valamennyire is fejlődő cég esetén kell időt hagyni arra is, hogy a kollégák tudjanak egy kicsit túlórázni, úgyhogy úgy kell meghatározni a takarítás idejét, hogy az maradéktalan elvégezhető legyen, megoldható legyen a megbízottnak is, és ne zavarja a munkát. Ez pedig általában akkor van, amikor már nincs ott jórészt senki. Így pedig maximális bizalom kell a takarítást végző személye felé.

Nem csak azért, hogy jól végezze el a munkát, mert hát ebből is maximálisan lehetnek kellemetlenségek, de azért is, hogy ami az irodában maradt – adat, információ – az jó kezekben legyen. Nem egy könnyű dolog a választás ilyen tekintetben még egy pici cég esetében sem, mert hát ott is vannak üzleti titkok, tervek, célok, amik a piaci versenyben biztonságban kell hogy legyenek, különben a versenytársak gyorsan megelőzhetnek minket.

Én is nehezen választottam ki azt a csapatot akiknek megbízást adtam erre a feladatra, de hála a jó égnek azt kell mondjam, hogy nagyon jól döntöttem, mert amellett, hogy a munka minőségével teljes mértékben meg vagyok elégedve, nagyon rugalmasak, és teljesen feddhetetlenek. Én a https://kjtakaritas.hu/ csapatot csak ajánlani tudom milyen olyan embernek, aki a megbízhatóságot is szem előtt tartja a keresésénél, mert nem mindegy számára, hogy az egyszerű feladatot kik végzik el. Nekem fontos, hogy biztonságban legyenek az adataim, és ezt is maximális szinten megkapom tőlük. Csak ajánlani tudom őket.

Tökéletes segítség ha bajban vagy

Az ember számtalanszor elköveti ugyanazt a hibát élete során. Biztosan mindenki tud legalább egy olyan dolgot mondani az életében, amit notóriusan elront vagy legalább többször megismétel, pedig megfogadta már az első alkalommal, hogy többé nem kerül abba a helyzetbe. Én így vagyok például az ajándékokkal. Én nem vagyok az a típus, aki nagyon szeret kapni, sokkal jobban szeretek adni, de minidig olyan ajándékot próbálok keresni, ami figyelmes, és valamilyen elejtett mondatból vagy sóvárgó tekintetből jöttem rá, hogy vágyna rá az ünnepelt, vagy éppen valamilyen saját kézzel készített ajándékot adok át. Ez persze rengeteg energiát és időt igényel, amiből sosincs elég, így aztán mindig karácsony előtt kell az utolsó pillanatban gondolkodnom és ajándékot vadásznom. Pedig miden évben megfogadom, hogy a következő év más lesz. Persze ezt szinte sosem sikerül megtartanom sajnos.

Ebben az évben is elcsúsztam ezzel sajnos, de hála a jó égnek, és egy nagyon jó barátomnak, találtam egy szuper oldalt, ahol rengeteg különleges terméket meg lehet rendelni. A barátnőm is innen rendel számtalan olyan hasznos dolgot, ami egyrészt különleges, és nem igazán kapható máshol, másrészt pedig hihetetlen jó áron lehet hozzá jutni, úgy, hogy ki sem kell mozdulni az embernek otthonról.

Éppen ezért, ebben az évben úgy döntöttem, hogy amit csak lehet ajándék ötletekben begyűjtök és rá is keresek a neten, hátha megtalálom. A leakcioztuk oldal pedig a vágyaim nyolcvan százalékában tudott is segíteni. A lányom és a kisfiam is nagyon ötletes és modern ajándékot fog innen kapni, de még a feleségemnek is sikerült egy nagyon ötletes meglepetést megrendelnem, pedig vele tényleg mindig nagyon bajban szoktam lenni. Nekem hatalmas segítségemre volt ez az oldal a beszerzésben, és azt gondolom, másnak is nagy segítséget ad, aki hasonló cipőben jár mint én.

Új honlapodhoz elengedhetetlen

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy én sem maradhatok tovább azok táborában, akik nem rendelkeznek weboldallal, mert már véleményem szerint is elkerülhetetlen, hogy ha valaki megkérdezi, hogy hol tud utánanézni a munkámnak, eredményeimnek, ajánlásaimnak, akkor ne tudjak adni számára egy címet, ahol aztán ő nyugodtan szét tud nézni, el tud barangolni, és közben el tudja dönteni, hogy szeretné-e igénybe venni a szolgáltatásaimat. Persze nagyon fontos, hogy ez az oldal milyen, hiszen a fő cél az, hogy ha bárki megnézi ezt az internetes portált, akkor máris a kapcsolatfelvétel gombra kattintson, és ajánlatot kérjen. De hát ennek rengeteg összetevője van.

Első körben persze kellett találnom egy nagyon jó szakembert, aki nem csak kinézetre, de a keresők tekintetében is olyan fantasztikus elérhetőséget alakít ki számomra, amit aztán nem igazán lehet visszautasítani potenciális vásárlói szempontból sem. Én annak a híve vagyok, hogy valami inkább legyen egy kicsit nagyobb költségvonzatú, de hosszú távon is jól tudja szolgálni az érdekeimet, mint hogy egy alacsonyabb költségű, de hosszú távon nem annyira hatékony megoldással legyek túl a dolgon.

Az oldalam lassan már el is készül, de rájöttem, hogy szükségem van még valamire. Valami olyan dologra, ami porfin és szakszerűen szemlélteti a munkámat, annak folyamatát és eredményét egyaránt, képekre. Én ezt is szerettem volna minél profibb szinten megjelentetni az oldalamon, ezért felkerestem a https://szikyfoto.hu/ oldalt, ahol már az első percben tudtam, hogy jó helyen vagyok, és jó ajánlást adott az én egyik legjobb barátom, mert Petivel valóban nagyon könnyen és egyszerűen együtt fogok tudni dolgozni. Az első telefonbeszélgetés alkalmával tudtam már, hogy maximálisan egy húron pendül az agyunk az ötletek tekintetében is. Biztos vagyok benne, hogy a képekben sem fogok csalódni. Igazság szerint mindenkinek ilyen kivitelezőket kívánok, mert akkor közel sem nagy feladat egy ilyen szép és jól működő oldal kialakítása, mint ami nekem megszületik hamarosan.

Egy új kihívás

Nemrég döntöttem úgy, hogy mivel már közel öt éve ugyanannál a cégnél dolgozom, ideje lenne váltani, és keresgélni kezdtem. Közel három hónap alatt meg is találtam az új helyemet egy agrár szektorban tevékenykedő cégnél, ami önmagában azt gondoltam, hogy nem igazán állít majd meghökkentő feladatokat elém, de már most látom, az első hónap után, hogy igen elhamarkodott volt a gondolatom. Én közgazdász vagyok, és számtalan feladatot el tudok látni már, mert van benne kellő tapasztalatom, az alap tudást pedig szinte mindenhez maximális szinten megszereztem az egyetemen, mert a legjobbak egyikébe sikerült végeznem, de a beszerzések területén eladó traktor keresgélése még sosem tartozott a feladataim közé.

Számtalan dolgot megoldottam már, gondoltam, és biztosan ehhez is fog adni az élet egy kis segítséget, ahogyan azt már megszoktam, és eddig mindig történt. Meg is érkezett az életmentő ajánlás, persze nem az én munkám nélkül, ugyanis úton és útfélen az iránt érdeklődtem az ismerősök körében, hogy van-e valaki, akinek a partnere vagy az ismerőse ebben tudna nekem segíteni, ugyanis itt tudom, hogy kulcstényező a megbízhatóság. Természetesen nagyon fontos az ár, a készlet, és még sorolhatnám, de azt gondolom, hogy bizalom nélkül egy ilyen beszerzés nem folytatható le.

Hála a jó égnek, a feleségem egyik rokona egy tanácsadó cégnél dolgozik és az egyik partnerük ajánlásából érkezett az Odisys. Szinte azonnal fel is vettem velük a kapcsolatot, és meg is nyugodhattam. Nagyjából az első beszélgetés után már valószínűsíteni tudtam, hogy nem kell tovább keresgélnem, és maximális bizalom mellett, jó áron, széles kínálatból be fogjuk tudni szerezni a kívánt traktort. Ez a feladat így egy új kihívást jelentett számomra, ami hihetetlen módon lelkessé tett és motivációt adott a további projektek és célkitűzések tervezgetéséhez.

Az ásványok különleges hatása

Én már gyerekkoromtól a természetet járom, mert a szüleim és a nagyszüleim is nagyon szerettek a természetben barangolni. Voltunk mi ezer meg egy helyen már gyerekként is. Voltunk túrázni, barlangászni, a cseppkőbarlangok világa volt mindig is a kedvencem. Már hat éves koromban azt kértem a szülinapomra ajándékként, hogy menjünk vissza abba a nagyon nagy barlangba, ahol jégcsapok lógnak az égből – ez volt Aggtelek és az ő kis cseppkőbarlang világa. Egyszóval nem egy kanapén ülő típus voltam már gyerekként sem, mondjuk esélyem se sok lett volna rá.

Már ebben az időszakban – természetesen a barlangászások során – megismerkedtem az ásványokkal és egyre többet tudtam meg róluk – vagy csak egyre többre emlékeztem, ezt nem tudom megmondani. Nyolc éves koromban már majdnem mindegyiket ismertem és fel is ismertem, ha megláttam. Tudtam az egyes típusok színét, mintázatát, különlegességeit, és később egyre többet tanítottak nekem a szüleim a hatásukról is. Meg is született a szerelem. Gyűjteni kezdtem őket minden formában és imádtam ezt a kis világot, amit teremtettek nekem.

Nem sokkal később azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hogy tudnám akár láthatatlan módon becsempészni ezeket a gyönyörűségeket és az ő jótékony hatásukat az emberek életébe. Rájöttem, hogy ékszereket kell belőlük készíteni. Hiszen melyik nő ne szeretné az ékszereket, ha csillog és szép színes, és melyik férfi ne örülne egy igazán férfias, egyedi ásvány ékszernek, természetesen a megfelelő kiegészítőkkel feldobva és egyedivé varázsolva.

Ma már annyira sikeresnek bizonyul ez a kis történet, hogy a weboldalamhoz szervezem éppen az ékszerfotózás megvalósítását, ami koránt sem könnyű mutatvány, mert ez a terület egy külön szakág a fotózáson belül, ahogy én látom, és nehéz jó szakembert találni a feladatra, de a fotodastudio tökéletes választásnak bizonyul. Hihetetlen gyönyörű és élettel teli, valósághű képeket készítenek ezekről az ékszerekről, hogy a vevők mindig biztosak lehessenek a rendelésükben. Imádok velük dolgozni és nagyon örülök, hogy megtaláltam őket.

Mi a jó döntés?

Gyerekeknél ma nagyon nehéz kérdés, hogy mennyire korán kapjanak mondjuk telefont, számító gépet vagy más elektronikai kütyüt, mert hát ugye nekik ez a világ már teljesen természetes és az életük része, ebbe nőnek bele, és ha elvesszük tőlük a lehetőséget, akkor magát a világ egy részét próbáljuk távol tartani, ami egyrészt hosszú távon nem fog menni úgysem, másrészt minél jobban ismerik ezeket az eszközöket, annál több lehetőségük lesz a jövőben ezeknek a használatára vagy akár fejlesztésére, ha valaki olyan páláyra megy, viszont természetesen ezek elég nagy veszélyt is rejtenek magukban egy-egy rossz használat esetén. Nehéz kérdés ez nagyon és az ember néha tanácstalan tud lenni, de én mindig azt mondom, hogy a gyerekek személyisége és viselkedése is meghatározza azt, hogy mit engedhetünk meg nekik és mit nem.

A mi gyerekünk nagyon szófogadó és bizonyos dolgokkal talán néha túl óvatos is, éppen ezért mi négy évesen már adtunk a kezébe egy ipad készüléket, ahol angol nyelvű meséket és játékokat állítottunk be neki, de a továbbiakban minden kezelést ő végzett. Természetesen bizonyos dolgokat letiltottunk a használat terén, és mondjuk elengedhetetlen volt egy ipad tok, de ezentúl ő szabadon dolgozott a géppel, és azt kell hogy mondjam, hogy teljesen jól tettük, mert a gyerek szinte észrevétlen tanult angolul és észrevétlen tanulta meg az eszköz kezelését, ami biztos vagyok benne, hogy nagyon előnyére válik majd a jövőben. Gyereke válogatja tehát, mindenesetre az biztos, hogy az eszköz védelmét nekünk kell megoldani, mert ők még nagyon kicsik ahhoz, hogy valóban figyelni tudjanak arra, hogy ne sérüljön az eszköz.

A gyerek kívánsága

A mai fiatalok, halljuk sokszor a mondást, és általában nagyon sokszor negatív dologgal folytatódik, mint például lusták, szemtelenek, hisztisek, céltalanok, és még sorolhatnám a sort tovább. Én erről azt gondolom egyébként, hogy ez egyrészt nevelés kérdése, mert tegyük szívünkre a kezünket, mi azért nagyon sok esetben és sok helyzetben tényleg sokkal tisztelettudóbbak voltunk például az öregekkel, mint a mai korosztály, és hát egyéb esteket is mondhatnék, de azért számtalanszor túlzásba is esnek ezekkel a mondatokkal, hiszen mi is buliztunk, mi is aludunk egész délelőtt, ha úgy volt, mi is voltunk szertelenek és szerettük a csínytevéseket.

Az én fiam például most éli a lázadó korszakát, és igyekszünk azért teret is engedni ennek, mert tudjuk, hogy ki kell tisztuljon, de azért kereteket is szabunk, hogy azokat ne lépje túl. Volt egy kis gond a tanulmányi eredménnyel is, ezeket pedig motivációval igyekeztünk megoldani.

Hogy hogyan? A gyerek nem hülye, így nyíltan elmondtuk neki, hogy ha jó lesz az eredménye év végére, vagyis kijavítja amit eddig fél éven keresztül elrontott, akkor kérhet valamit, és meg is fogja kapni. A fiam pedig egy macbooktok képét rakta elénk, a macbooktok.hu oldalról. Őszinte leszek, én megadtam neki a bizalmat, és még aznap megrendeltem azt a színt és pontosan azt a típust, amit ő akkor szeretett volna, és az irodába kértem a szállítást, hogy ne lássa. Hiszen gondoltam, hogy azért a kínálat nem végtelen ideig tartja majd pont azt a darabot, amit ő kinézett magának, így még nagyobb volt az öröm, amikor a bizonyítvány jó lett, és elszontyolodott arccal közölte, hogy azt a tokot már nem lehet kapni, de majd néz másikat, én pedig elővettem neki azt, amit eleve kinézett még az alku megkötésekor. Láttam rajta, hogy mennyire értékeli, nem csak azt, hogy gondoltam erre, hanem azt is, hogy megelőlegeztem neki azt, hogy eléri amit kitűz céljának és nem adja fel. Így hát az első motivációs kívánsága valóra vált, mi pedig rájöttünk, hogy nála ez bizony működni fog.

A hónap kincse

Számomra nagyon fontos a telefonom a munkámhoz. Nem csak olyan szinten, hogy jól működjön, hanem hogy gyorsan és könnyen, egyszerűen tudjam kezelni. Tehát nem mondhatom, hogy igazán sűrűn cserélgetném, sőt, leginkább addig használom minden telefonom, amíg csak tehetem és csak a legvégső esetben cserélem le, akkor pedig a lehető legújabbra, hogy sokáig szolgálhassa megint a munkámat.

Ez legutóbb is így történt, nem is volt egészen addig gond semmivel, amíg rá nem jöttem, hogy ez az új telefon bizony még tokban is rettenetesen alkalmas arra, hogy kiessen a kezemből, cserélbe nagyon gyorsan és elég szépen törik a kijelzője. Sikerült ugyanis a garázsban, a kocsiból kiszállva leejtenem úgy, hogy pont egy elválasztó részre érkezzen és teljesen pókhálósra tört a kijelzője. Éppen egy ügyfélhez tartottam, hála a jó égnek, aznap az utolsóhoz, és így nem okozott akkora problémát, de azonnal eszebe jutott, hogy én bizony nem ismerek jó xiaomi szervízt közel s távol sem, mert sosem volt rá szükségem.

Az ügyfél viszont tudott akihez mentem, és azt mondta, kezességet vállal a csapat munkájáért. Fel is kerestem aztán a megbeszélés után rögtön a https://xiaomiszervizshop.hu/ oldalt, ahol én is azt láttam, fognak tudni segíteni nekem is. Nem is kellett bennük csalódnom. Mindazon túl, hogy minden szegletét ismerték a telefonomnak, nagyon gyorsan és szépen ki is cserélték a kijelzőt és még olyan tokot is ajánlottak, ami bár nem szünteti meg teljesen a problémát, de segíteni fog, hogy annyira könnyen azért ne csússzon ki a telefon a kezemből.

Nagyon elégedett voltam és írtam is egy üzenetet az ügyfelemnek, hogy nagyon köszönöm az ajánlást, tényleg szuper kis csapat, és a jövőben biztos hogy csak őket fogom keresni, ha bármi probléma adódna, mert nagyon gyorsak és profik mindamellett pedig még kedvesek is mindenkivel.

Hallottál már róluk?

Az egyik ismerősöm valamelyik nap beszélt egy honlapról, amin azt hirdették, hogy használta apple cuccokat vesznek meg, ha kell felújítják, ha netán hibásan működne valamely funkciója vagy gombja, esetleg a kijelzője lenne problémás, és tovább értékesítik olyan személyeknek, akik pont azt a terméket keresik. Én megmondom őszintén még sosem hallottam ilyenről. Mármint hogy így be lehet vinni és felvásárolják a régebbi apple termékeket.

Nekem is volt már olyanhoz szerencsém, aki beszámított, de ott bizony köteles volt az ember venni egy terméket, aminek az árából levonták a használt eszközt. És ott biztos lehetett benne mindenki, hogy nem volt a továbbértékesítés előtt se felújítás se semmi. Nem is voltak nekem ezek a helyek sosem szimpatikusak. Ez viszont nagyon felkeltette az érdeklődésemet, így gyorsan fel is látogattam a https://almabazar.hu/ oldalra, hogy jól megnézzem magamnak, valójában miről is van szó.

Tényleg ott áll feketén fehéren, hogy be lehet vinni a régebbi eszközöket, és segítenek újat keresni, ha van rá igény, de ha már megvan az új szerzemény, akkor is várnak bennünket szeretettel. Őszintén, hány olyan ember van, aki tényleg szerette a régi készülékét, nem tudta senkinek odaadni miután lecserélte, és ott porosodik a fiók mélyén, mert kidobni nem akarja, hiszen még tökéletesen működik, de eladni nem kívánja, mert sok macera.

Ez a lehetőség egyedülálló megoldást kínál ezeknek az embereknek azzal, hogy ha még bármilyen hiba is lenne a készüléken, beveszik megjavítják, és aztán tovább értékesítik olyan személynek, aki biztosan örömét leli majd benne. Szerintem ez egy fantasztikus dolog. Én nagyon megörültem a lehetőségnek és már másnap meg is kerestem őket a régi telefonommal, amelynek azóta már biztos vagyok benne, hogy találtak egy új gazdát, aki legalább annyira örül neki, mint én tettem régen, amikor először a kezembe vettem.